Kölcsönszerződés (általános)

A kölcsönszerződés alanyai a hitelező és az adós. A hitelező a szerződésben meghatározott pénzösszeg fizetésére köteles. Az adós kötelezettsége a visszafizetés és a kamatfizetés.

A 6:42. § (1) bekezdése alapján a fizetésre készpénz tulajdonjogának jogosult részére való átruházása vagy a jogosult számlájára való befizetése, vagy számlapénznek a jogosult számlájára való átutalása útján kell sort keríteni. A felek megállapodhatnak abban is, hogy a hitelező a kölcsönt nem az adósnak, hanem az adós rendelkezése alapján más harmadik személynek (pl. ingatlanvásárlási célú kölcsön esetén a kölcsönfelvevő vevő vételár fizetési kötelezettsége teljesítéseként az ingatlan eladójának) folyósítja. Az adós ilyen típusú utasítását azonban a hitelező nem minden esetben köteles teljesíteni, hiszen ez például a megállapodott felhasználási cél megsértését is jelentheti (BH 1996/269.). A Pft. 62. § (2) bekezdése esetén, tehát amikor a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret (helyesen: kölcsön) terhére kerül benyújtásra hatósági átutalás vagy átutalási végzés, azonban a feleknek a hitelező megtagadási jogáról kifejezetten meg kell állapodniuk.

A szerződést a kölcsönnyújtásról szóló megállapodás hozza létre és nem a kölcsön tényleges folyósítása. Ezért könnyen előfordulhat, hogy a szerződéskötés és a kölcsön folyósítása között, esetleg a folyósítási feltételek teljesítésének elhúzódása miatt, hosszabb idő is eltelik. Részben erre vezethető vissza az a gyakorlatban elterjedt helytelen fogalomhasználat, amely a később folyósításra kerülő kölcsönt hitelszerződésnek nevezi. A téves elnevezés azonban nem jár hátrányos jogkövetkezményekkel, mert a szerződést a tartalma alapján kell minősíteni.

A szerződés szerinti pénzösszegnek a törvény szóhasználata ellenére nem kell határozottnak lennie, hanem elég, ha a szerződés teljesítésekor meghatározható. Ezért nem jogszabálysértő, ha a felek a kölcsön összegének a számítási módját határozzák meg, amely alapján meghatározható, hogy milyen összegű a hitelező folyósítási kötelezettsége (vö. BH 2013/341.). Így megállapodhatnak a felek például, hogy a hitelező az adós által megvásárolandó értékpapírok tőzsdei árának meghatározott arányában, vagy meghatározott forintösszeg deviza ellenértékében (vö. 6/2013 PJE III.1. pont vége) nyújt kölcsönt. Az ilyen típusú szerződéseknél azonban a felek megállapodása tipikusan tartalmazza azt a legmagasabb összeget, amelyet a hitelezőnek folyósítania kell. Ugyancsak a legmagasabb összeg megjelölésével kötik a felek a keretjellegű kölcsönszerződéseket.

A kölcsön megfizetése

A kölcsönt a hitelező a szerződés szerint, vagy az adós fizetési felszólításai (lehívásai) szerint fizeti ki. Nincs akadálya annak, hogy a kölcsön összegét az adós több lehívással vegye igénybe.

A kölcsön összegét a maximális összeg megjelölésével megújuló jellegűen is meghatározhatják a felek, azaz a visszafizetett kölcsönökkel a keret újra feltöltődik és újra igénybe vehető. Ez a tipikus kölcsönfajta a fizetési számlákhoz és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökhöz (pl. bankkártyákhoz) kapcsolt kölcsönök esetében.
Az sem szükségszerű, hogy a teljes kölcsönösszeg lehívása ellenére az adós a teljes összeghez hozzájut. Az úgynevezett diszázsió esetén az adós kötelezettsége a teljes tőkeösszeg visszafizetése annak ellenére, hogy kedvezőbb kamatkondíciók elérése érdekében vagy más okból nem a teljes összeget kapta kézhez. Bár eredményében ugyanaz, de jogi megítélésében a diszázsiótól meg kell különböztetni azt az esetet, amikor a kölcsön azért nem kerül teljes egészében az adós szabad rendelkezésére bocsátásra, mert abból a hitelező levonja az őt az adóssal szemben esetlegesen megillető követeléseket, mint például a hitelbírálati díj vagy a folyósítási jutalék. Ebben az esetben ugyanis a kölcsön harmadik személy javára történő kifizetésével hasonlítható össze a jogi helyzet.

A fentiekre figyelemmel az adós nem szükségképpen a szabad rendelkezésére bocsátott, hanem a szerződésben meghatározott összeget köteles visszafizetni. A visszafizetés megtörténtét az adós köteles bizonyítani.

A hitelező főkötelezettségét jelentő fizetés tartalmilag rendelkezésre bocsátást és a lejáratig történő rendelkezésre hagyást is jelent. A kölcsön lejárata és ezzel a visszafizetés esedékessé válása történhet egy vagy ütemezetten több jövőbeni időpontban. Az első esetben végtörlesztéses kölcsönről, a második esetben törlesztéses vagy annuitásos kölcsönről beszélünk. A meghatározott esedékességi időpontokban az adósnak külön felhívás nélkül törlesztenie kell, tehát külön fizetési felszólítás, megintés nélkül késedelembe esik, ha ezt elmulasztja. A kölcsön visszafizetésére a 6:42. § (2) bekezdése alkalmazandó, amely szerint a kölcsöntartozás megfizetése készpénzfizetés esetén a pénz átvételének időpontjában, egyéb esetben abban az időpontban válik teljesítetté, amikor a pénzt a hitelező fizetési számláján a hitelező számlavezető bankja jóváírta vagy azt jóvá kellett volna írnia. Ez az utóbbi fordulat az átutalási folyamat kockázatát a hitelezőre telepíti. (Kölcsön esetén is sor kerülhet beszámítási nyilatkozattal történő teljesítésre; 6:49. §) Több tartozás esetén, amikor az adós fizetése nem elégséges minden tartozás törlesztésére, akkor a hitelező a 6:41. § és 6:46. § szerint számolja el a részteljesítést.

A kölcsön visszafizetésének ideje

A törvény későbbi időpontban való visszafizetése nem szükségképpen jelent meghatározott időpontot. Egyrészt nincs akadálya, hogy a felek határozatlan idejű szerződést kössenek, azaz a hitelező további intézkedésig nyújtson kölcsönt, amely felmondással lesz lejárttá tehető. Másrészt a határozott időre kötött szerződés esetén sem szükségszerű, hogy az adós a szerződésben meghatározott lejáratkor teljesítsen: Egyrészt a hitelező felmondással ebben az esetben is lejárttá teheti a kölcsönt, másrészt a 6:43. § alapján az adós a teljesítési határidőt megelőzően is teljesíthet, ha ennek lehetőségét – a 6:131. § szerinti kivételre figyelemmel – a felek nem zárták ki.

Amennyiben az adós a teljesítési határidőt megelőzően fizeti vissza a kölcsönt, akkor a hitelezőt a refinanszírozási költségei miatt tényleges vagyoncsökkenés éri, a hátralévő futamidőre figyelemmel pedig elmaradt haszon típusú kárt is elszenved. A törvény nem rendelkezik arról, hogy lejárat előtti teljesítés esetén mekkora kártalanításra tarthat igényt a hitelező.

Mivel pénztartozás esedékesség előtti teljesítése esetére a korábbi Ptk. 292. § (2) bekezdése alapján a hitelezők nem követelhettek kártalanítást, így a joggyakorlat sem alakított ki a kártalanítás mértékére vonatkozó szabályokat. A 6:564. § szerint a kártalanítás módjára és mértékére a kártérítésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Erre figyelemmel az adós a 6:143. § (2) bekezdése alapján a hitelező vagyonában keletkezett kárt és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a hitelező bizonyítja, hogy a kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Amennyiben a hitelező pénzügyi közvetítő, akkor a dolog természeténél fogva terhelik refinanszírozási költségek. Elméletileg nem kizárt, hogy az előtörlesztett kölcsönhöz konkrét refinanszírozás kapcsolódik, de a pénzügyi közvetítő hitelező jellemzően  csak a portfóliója egészére vagy (például devizanem alapján) elkülöníthető portfólió részekre átlagban tudja kimutatni a refinanszírozási költségeit. Az elmaradt haszon a refinanszírozási költség és az adós által fizetett kamat különbözete, valamint a meg nem fizetett költségek.

A 6:144. § (1) bekezdés szerint a kárenyhítési kötelezettségre a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. Így a hitelezőt a 6:525. § (1) bekezdése alapján kárenyhítési kötelezettség terheli. A hitelező ezen kötelezettsége felróható megszegése miatt keletkezett kárt az adós nem köteles megtéríteni. Kérdéses azonban, hogy milyen kötelezettség terheli a hitelezőt a kárenyhítés körében: Meg kell-e kísérelnie az előtörlesztett összeg adósnak megfelelő kockázatú ügyletbe való újrakihelyezését, vagy elégséges, ha az előtörlesztett összeget kockázatmentes befektetésben (pl. jegybanki betétben, vagy állampapírban) tartja? Az első esetben a hitelező kockázatvállalásra kényszerül, és bizonytalan, hogy egyáltalán sikerül-e és ha igen, akkor mikor egy megfelelő újrabefektetési ügyletet találnia. Ezen felül figyelembe kell azt is venni, hogy a hitelező az így fellelt új adósnak egyéb forrásból is nyújthatna kölcsönt, tehát az ügyleten egyébként is keresne. Ettől a nyereségétől elesik, ha a kárenyhítés körében arra kényszerül, hogy az előtörlesztett összeget adja tovább az új adósnak. Tehát a kártalanítás számításánál erre az elmaradt haszonra is figyelemmel kell lenni. Ha a második variációt, azaz az előtörlesztett összeg kockázatmentes eszközbe való befektetést várjuk el a hitelezőtől, akkor a kártalanítás számítása jóval egyszerűbb.

A kölcsön visszafizetésének kötelezettsége az adóst nominálisan terheli, azaz számszerűen ugyanannyi pénzegységet köteles visszafizetni, mint amennyit kölcsönként felvett. A kölcsönvaluta értékváltozásának problémáját a törvény nem kezeli. A korábbi Ptk. 1978. február 28-ig hatályos szövege úgy rendelkezett, hogy eltérő összeg megfizetésének csak annyiban van helye, amennyiben a kikötött pénznemnek az aranyhoz viszonyított törvényes árfolyama a pénztartozás keletkezése és teljesítése közötti időben megváltozott (231. § (4) bekezdés). Az átértékelésre (valorizációra) csak gazdasági szükséghelyzetben (például extrém infláció esetén) lehet szükség, ezért az erre vonatkozó szabályozás hiányát a törvény hibájául felróni nem szabad. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a felek szerződésükbe értékállandósági kikötést vegyenek fel.

Kamatfizetés

A kamatfizetés a kölcsönszerződésnek nem jellegadó sajátossága. A törvény az egyébként mellékkötelezettségi jellegű kamatfizetési kötelezettséget azért teszi az adós egyik főkötelezettségévé és azért szerepelteti a definícióban, hogy jelezze annak tipikusságát.

Kamat alatt a Hpt. 6. § 52. pontja az adós által a hitelezőnek az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeget vagy egyéb hozadékot érti. A 6:389. § (1) bekezdéséből az következik, hogy a kamat mindig pénzben határozandó meg. A Kúria szerint az ügyleti kamat a visszaszolgáltatási kötelezettséggel járó idegen pénz használatának ellenértéke, az időleges használatra átadott tőke hozadéka (2323. sz. elvi határozat). Erre a meghatározásra figyelemmel utalni kell arra, hogy a kamatnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a kölcsönösszegnek volt-e hozadéka, vagy nem.  Az ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a hitelező a kölcsön felhasználásának kockázatát is viselni lenne köteles. Helyes tehát az a meghatározás, amely szerint a kamat az idegen pénz használatának a díja (GK 66., Kúria Pfv.I.22.323/2011/6.).

Szerződéses megállapodás hiányában a kamat mértéke megegyezik a jegybanki alapkamattal (6:47. § (2) bekezdés; „törvényes kamat”). Jellemezően azonban a felek a kamatot a szerződésükben kifejezetten meghatározzák („ügyleti kamat”).