Franchise szerződés

Feltöltve: 2021.11.19.
Utoljára módosítva: 2023.03.08.
Mintát készítette: Jogkövető szerkesztőség

Napjainkban a szellemi alkotások jogának egyik hasznosítási módja a gyakorlatban névbérletnek, a Ptk.-ban jogbérletnek nevezett franchise szerződés.  A szerződés célja, hogy a szellemi alkotás jogosultja szellemi termékét – melynek már jó piaci pozíciót vívott ki – annak átadásával úgy tudja hasznosítani, hogy egy rendszerbe bekapcsolva számos partnerét, egységes arculattal jelenjen meg a gazdasági forgalomban. A franchise szerződés alapköve a franchising rendszernek. 
A franchise rendszer számos előnyt kínál a jogbérletbe adó (franchisor), a jogbérletbe vevő (franchisee) és a fogyasztó számára. Az átadó az általa kitalált, piacra bevezetett, ismertté tett szellemi alkotását széles körben tudja hasznosítani úgy, hogy a tevékenység ilyen arculattal való folytatására engedélyt ad az átvevőnek. Ezzel ő a szerződés visszterhességéből következően haszonra tesz szert, kötelezettsége pedig csupán meglévő ismereteinek átadása, és a rendszerbe bekapcsolt vállalkozások ellenőrzése. Az átvevő egy már működő rendszer tagjává válik. Nem kell vállalkozását bejáratni a piacon, azt ismertté tenni. Gyakorlatilag kockázat nélkül veszi át a széles körben hírnevet szerzett arculatot. A fogyasztó a rendszer bármelyik üzletében is fordul meg, ugyanazt a színvonalat, szoláltatást és gyakran még árat is garantálják neki mindenhol. 
A franchising rendszer fő jellemzői az egy központ köré szerveződés, egységes név alatti közös megjelenés, egységes image, közös működési szabályok, közös beszerzési források, termelési mechanizmusok. A rendszer tagjai a központ erős dominanciája és ellenőrzése miatt részben elveszítik önállóságukat, és a rendszerre kötelező döntéseket mindenképpen végre kell hajtaniuk. Az üzletpolitika központból történő meghatározása és menedzselése azonban biztosítja az üzleti kockázat lehetőségének minimális jelenlétét.

A Ptk. a magyar jogban először szabályozza a franchise szerződést, jogbérlet néven. A törvényi fogalom a következő: a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismereteknek a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítására, illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles. Az értékesítési tevékenység során a jogbérletbe vevő a saját nevében és a saját javára jár el. 

A szerződést a jogbérletbe adó (franchisor) és a jogbérletbe vevő (franchisee) köti egymással. Az alanyok rendszerint vállalkozások, hiszen üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére épül rá az egységes image. A szerződés közvetlen tárgya a franchise-t jelentő szellemi alkotások használata és hasznosítása az átadó által meghatározott körben és területen, a közvetett tárgy pedig maga a franchise és a franchising rendszer.
Az írásbeliség nem érvényességi kellék, azonban a szellemi alkotások megjelenése és a védelem garantálhatósága miatt szinte minden esetben írásban kötik a felek a jogbérleti szerződést. A szerződési szabadság következménye, hogy a franchise szerződések a leginkább tipizálhatatlan szerződések körébe tartoznak, hiszen a szerződő felek minden esetben saját igényeikhez igazítják a franchise jelentését. Ez az önszabályozó jelleg a titkossággal is párosul, és a szerződések általában csak komoly jogvita esetén kerülnek nyilvánosságra.
A jogbérletbe adó a szerződés hatálya alatt köteles biztosítani a jogbérletbe vevő számára a franchise működtetéséhez szükséges felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan gyakorlását. 

Ami közös minden szerződésben, hogy az jogbérletbe adót megilleti a díjhoz való jog, hiszen a szerződés visszterhes. A Ptk. nem rendelkezik a díjelemekről, azonban a gyakorlati tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a franchise-díj komplex ellenérték, amely három pilléren nyugodhat:
 Belépési díj: a rendszerbe való belépés egyösszegű ellenértéke. Gyakran ez a díjtétel a rendszer működtetésének ismérveit tartalmazó kézikönyv megvásárlásának az ára.
• Meghatározott összegű alapdíj: időszakonként előre fizetendő, a rendszerben maradás feltétele. Ebben fejeződik ki az, hogy a jogbérletbe vevő egy jogbérletbe adó által kifejlesztett rendszert használ kockázat és új ismeretek költséges bevezetési folyamata nélkül. 
• Royalty: a forgalom után százalékos formában fizetendő jutalék, vagy a korábbi időszak forgalmára tekintettel megállapított, fix összegű jutalék.
 

Kapcsolódó jogszabály

2013. évi V. törvény
Franchise szerződés