Erre használhatjuk a védettségi igazolványt

dr. Balás Endre Dátum Legutoljára frissítve: 2021.04.29

Olvasási idő: 5 perc


Ez a tartalom 1086 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik ütemét jelentő intézkedések akkor léphetnek életbe, amikor a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a 4 millió főt. Az intézkedések jelentős része a védettségi igazolványhoz kötött lehetőség, így első alkalommal kaptunk tájékoztatást arról, hogy mire is jogosít bennünket az (elsősorban) oltással megszerezhető új okmány.

A védettségi igazolvány használatának és a jogosultság igazolásának szabályait, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának következő fokozatára vonatkozó szabályokat a 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet építette be a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletbe. A rendelet a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba. A hatálybalépés napját – a korábbi szabályok hatálybalépéséhez hasonlóan – a belügyminiszter állapítja meg. A védelmi intézkedések további lazítását követően a kijárási tilalom kezdő időpontja éjfélre módosul, az üzletek és a vendéglátóhelyek 23 óráig tarthatnak nyitva.  Ettől a naptól érvényesek a védettségi igazolványhoz kapcsolódó többletjogosultságok is.

Ki minősül védett személynek?

A rendelet alapján koronavírus ellen védett személynek az minősül, aki ezt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védettségi igazolvány bemutatásával igazolja. A védettségi igazolványhoz kötött szolgáltatás igénybevételéhez be kell mutatni a védettségi igazolványt, ha pedig a szolgáltatás igénybevevője a 6. életévét betöltötte, de 18. életévét még nem – és így oltásban sem részesülhetett – igazolni kell az életkort. Az életkor ellenőrzésére személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély és diákigazolvány is felhasználható. Nem szükséges az életkor ellenőrzése, ha a kiskorúság ténye nyilvánvaló. A védettség igazolása során a személyazonosság igazolására is felhívható az érintett, a védettséget vagy az életkort ellenőrző személy az igazolványon szereplő adatokat megismerheti azonban az adatokat nem rögzítheti.

A védettségi igazolványhoz kapcsolódó jogosultságok

A koronavírus ellen védett személy – és a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú – részt vehet sportrendezvényen és jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen továbbá a fogyaszthat a vendéglátó üzlet belső terében, igénybe veheti a szálláshelyek szolgáltatásait és beléphet a szabadidős létesítményekbe is. 

A helyszínek látogatása során maszkviselésre nem köteles.

A védett személyek sportrendezvényen történő részvételének feltétele, hogy a sportrendezvény legkésőbb 23 órakor véget érjen, a kulturális esemény helyszínén is tilos tartózkodni 23 óra és 5 óra között. A sportrendezvény és a kulturális esemény szervezője illetve az alkalmazott köteles megtagadni annak a nézőnek a beléptetését, aki védettségét vagy életkorát nem igazolja. A sportrendezvényen és a kulturális eseményen foglalkoztatott személyek számára a maszkhasználat szabályait a szervező határozza meg. Ha az alkalmazottak a védettségüket nem igazolják – a versenyzők, az őket felkészítő sportszakemberek és a fellépők kivételével – kötelesek maszkot viselni. A sportrendezvény és a kulturális esemény nézői nem kötelesek maszkot viselni. 

Az üzletek és a vendéglátóhelyek 23 óráig nyitva tarthatnak. A vendéglátó üzleten belül 5 óra és 23 óra között védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodhat, és ételt, italt fogyaszthat. A vendéglátó üzletben vendégként tartózkodó személy köteles maszkot viselni. Nem köteles maszkviselésre a védett személy az asztalánál ülve, vagy ha a fogyasztás nemcsak asztalnál ülve történhet, kizárólag az étel, illetve az ital elfogyasztásának időtartama alatt. 

A kerthelyiségben vagy a teraszon továbbra sem kötelező a maszkviselés. A sportrendezvényekhez és a kulturális eseményekhez hasonlóan a vendéglátó üzlet vezetője határozza meg a vendéglátó üzletben foglalkoztatott személy számára a maszkhasználat szabályait. A vendéglátó üzletben foglalkoztatott személy abban az esetben köteles a vendéglátó üzlet teljes területén maszkot viselni, ha védettségét nem igazolja. A vendéglátó üzlet üzemeltetője vagy vezetője, illetve alkalmazottja köteles megtagadni a védettségét nem igazoló személytől a megrendelt étel, illetve ital vendéglátó üzleten belüli elfogyasztását. Ha a védettségét nem igazoló személy a távozásra történő felszólításnak nem tesz eleget, értesíteni kell a rendőrséget.

A szálláshelyen az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek mellett immáron tartózkodhatnak a koronavírus ellen védett személyek, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorúak is. 

Meg kell tagadni annak a személynek a bejelentkezését, aki a koronavírus elleni védettségét vagy az életkorát nem igazolja. A szálláshely vezetője határozza meg a szálláshelyen foglalkoztatott személy számára a maszkhasználat szabályait. A vendéglátó üzletben foglalkoztatott személy abban az esetben köteles maszkot viselni a szálláshely vendégek által látogatható területein és helyszínein, ha védettségét nem igazolja. A szálláshelyen vendégként tartózkodó személyek azonban nem kötelesek maszkot viselni (beleértve az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyeket is). A szálláshelyen található szabadidős létesítményeket (pl. uszodákat, fürdőket, edző- és fitneszteremeket) kizárólag védett és 18. éven aluli személyek látogathatják. A szálláshelyen jogszerűen tartózkodó, de védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégek e területekre továbbra sem léphetnek be.

„Családi programok” látogatás kiskorúval

A rendelet alapján a koronavírus ellen védett személy a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel szabadon látogathatja a következő szabadidős létesítményeket:
a)    az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott eseményt (például színház, tánc-, zeneművészet, cirkusz),
b)    a mozit,
c)    a közfürdőt,
d)    az állatkertet, a vadasparkot,
e)    a kalandparkot, a vidámparkot,
f)    a játszóházat és
g)    a muzeális intézményt, nyilvános könyvtárat, kép- és hangarchívumot, közművelődési intézményt, közösségi színteret és integrált kulturális intézményt.

A sportlétesítmények is megnyitnak

A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a versenyszerűen sportoló tizennyolcadik életévét be nem töltött személy és az őt felkészítő sportszakember számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel mellett a koronavírus ellen védett személy számára is látogathatók. 
A helyszínek üzemeltetője vagy vezetője, illetve az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles a belépési jogosultságot ellenőrizni, és megtagadni annak belépését, aki belépési jogosultságát nem igazolja. A szabadidős létesítmények által foglalkoztatott személy számára a maszkhasználat szabályait a létesítmény vezetője határozza meg, azzal, hogy ha a foglalkoztatott a koronavírus elleni védettséget nem igazolja, köteles a fenti helyszín látogatók által használt területein maszkot viselni. A koronavírus ellen védett személy és a kiskorú a szabadidős létesítmények területén nem köteles maszkot viselni. A szabadidős létesítményekben való tartózkodás 5 és 23 óra között megengedett.

A védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet módosítása alapján játékkaszinóban, illetve a kártyateremben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a koronavírus ellen védett személy tartózkodhat. A játékkaszinó, illetve a kártyaterem üzemeltetője vagy vezetője, illetve az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles megtagadni annak a személynek a beléptetését, aki védettségét nem igazolja. A játékkaszinóban és a kártyateremben foglalkoztatott személy számára a maszkhasználat szabályait a játékkaszinó, illetve a kártyaterem vezetője határozza meg. Ha a foglalkoztatott védettségét nem igazolja, köteles maszkot viselni. A látogatóként e helyszíneken tartózkodó személy nem köteles maszkot viselni.

A vendéglátó üzletben és a szálláshelyen családi esemény vagy magánrendezvény abban az esetben szervezhető, illetve tartható, ha azon az egy időben jelenlévők száma nem haladja meg a tíz főt, lakodalom továbbra sem tartható. Zenés, táncos rendezvényt továbbra is tilos szervezni, illetve zenés, táncos rendezvény helyszínén tilos tartózkodni. Ez a szabály vonatkozik a szálláshelyekre és a vendéglátó üzletekre is.

A rendelet alapján a védettségi igazolvány közokirat, a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi védettségi igazolvány felhasználására a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokirat felhasználására vonatkozó jogkövetkezmények irányadóak, vagyis e cselekmények elkövetőit közokirat-hamisítás bűncselekmény miatt büntetőjogi felelősség terheli. Az a személy pedig, aki védettségi igazolvány nélkül vesz részt a fent említett rendezvényeken, vagy védettségi igazolvány nélkül veszi igénybe a fenti helyszínek szolgáltatásait, szabálysértés miatt 5.000,- Ft-tól 500.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha pedig a fenti előírásokat az üzemeltető szegi meg, 100.000,- Ft-tól 1.000.000,- Ft-ig terjedő bírsággal sújtható továbbá a helyiség, intézmény illetve a helyszín legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezáratható.