Szabadság kiadása atipikus foglalkoztatásban

A munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz [Alaptörvény XVII. cikk (4) bek.]. Ugyanakkor, ha a munkaszerződés részmunkaidőre, határozott időre, vagy éppen munkaerő-kölcsönzésre létesül, az több tekintetben kihathat a szabadsághoz való jog gyakorlására is. 

Szabadság a határozott idejű munkaviszonyban

A határozott időre létesített munkaviszony szabályai között nem találunk speciális előírást a szabadságra (Mt. 192. §). Ugyanakkor, kérdéses lehet a szabadság megállapítása akkor, ha a határozott idejű munkaviszony nem a naptári év egészében áll fenn (pl. július 1-jétől december 31-ig tart).
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerinti szabadság mértéke naptári évekre van megállapítva. Ha a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődik, vagy szűnik meg, részére a szabadság arányos része jár. Ha a szabadság kiszámításánál töredéknap keletkezik, a fél napot elérő töredék egész munkanapnak számít (Mt. 121. §). Ezért tehát az év közben keletkező, vagy megszűnő határozott idejű munkaviszonyban a szabadság mértékét arányosítani kell. 

Például, egy 18 éves, gyermektelen munkavállalóval létesítünk határozott időre munkaviszonyt úgy, hogy a naptári évben 300 napig áll majd fenn a munkaviszonya. A fiatalembernek járó alapszabadság mértéke 20 munkanap (Mt. 116. §). Mivel az idei évben töltötte be a 18. életévét, erre az évre még jogosult a fiatal munkavállalót megillető öt munkanap pótszabadságra is [Mt. 119. § (1) bek.]. A teljes évre járó szabadság mértéke tehát 25 munkanap. Ezt a 25 munkanapot kell időarányosítanunk. Tehát: 300/365=x/25, amiből x=20,54. A kerekítési szabály alapján az adott évre a fiatalembernek 21 munkanap szabadság jár.

Fontos, hogy az időarányos szabadság számításánál mindig csak azt kell figyelembe venni, ha maga a munkaviszony létesül, vagy szűnik meg az év során. 

Annak nincs jelentősége, ha a szabadságra jogosító körülmény következik be az év közben. Például, ha az előbbi fiatalembernek augusztus 5-én gyermeke születik, a gyermeke után járó két munkanap pótszabadság megilleti. Ezt nem azért kell arányosítani, mert a gyermek nem január 1-jén, hanem augusztus elején született, hanem azért, mert maga a munkaviszony nem áll fenn az egész naptári évben. Az arányosítást nem az egyes jogcímenként, hanem az alap- és valamennyi pótszabadság egybeszámításával kell elvégezni. A jelen esetben így a naptári évre a munkavállalónak 300/365=x/27, azaz 22 nap szabadság jár.

Szabadság részmunkaidőben

A Kúria MK 19. számú állásfoglalása szerint a munkavállalónak akkor is az Mt.-ben megharázott mérték szerint jár a rendes szabadság, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőben alkalmazza. A törvény ugyanis nem tartalmaz olyan korlátozó rendelkezést, amely szerint az alapszabadság és a pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalót illetné meg. A részmunkaidőre alkalmazott munkavállalók szabadságra való jogosultsága pedig kifejezetten következik a hátrányos megkülönböztetés tilalmából [Mt. 12. § (1) bek.]. Ez tehát azt jelenti, hogy a munkavállaló évi rendes szabadságának mértéke független attól, hogy részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben dolgozik. Ugyanakkor, magától értetődően, a rendes szabadság idejére járó díjazás csak a munkaidejével arányos időre jár a részmunkaidős munkavállalónak. Ezért például a napi hat órás részmunkaidőre foglalkoztatott munkavállalót egy szabadságnapra hat órára járó távolléti díj illeti meg.

Egy másik állásfoglalás szerint (MK. 18.), a munkavállalót a szabadság a további munkaviszonya után is megilleti. Tehát ha egy munkavállalónak párhuzamosan több munkaviszonya áll fenn, a szabadság mindegyik jogviszonyában jár. Minden munkaviszonyban különállóan kell elbírálni a munkavállalót megillető szabadság mértékét és kiadását. Ha a munkavállalót az egyes munkaviszonyokban bármilyen okból eltérő mértékű szabadság illeti meg, a munkavállaló köteles a munkakörét ellátni abban a munkaviszonyában, amelyben már szabadságra nem jogosult, akkor is, ha a másik munkaviszonyában még szabadságát tölti.

2013. augusztus 1-je óta egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. 

A szabadság kétféle elszámolási módja között a munkáltató jogosult választani, ám választását a naptári év során nem változtathatja meg. Annak viszont nincs akadálya, hogy különböző munkavállalói esetén más-más elszámolást alkalmazzon.

Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot [Mt. 124. § (2) és (4) bek.]. Például, a munkavállaló szombaton és vasárnap napi 8 órát dolgozik, heti 16 órás részmunkaidőben. Heti pihenőnapjai a hétfő és a kedd, a többi napon 0 órára van beosztva. Az idézett szabály alapján tehát ilyenkor is heti öt napra kell szabadságot kiadni. A munkanapos elszámolás mellett minden szabadságnapot a munkavállaló napi munkaidejével kell elszámolni, azaz a kérdéses esetben az öt nap szabadság alatt a munkavállaló napi 16/5, azaz 3,2 órát teljesített. 
A másik lehetőség az órákban való elszámolás. Ez alapján a szabadság úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, és a szabadságot a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban kell nyilvántartani [Mt. 124. § (3–4) bek.]. Ilyenkor egy munkanap szabadság a munkavállaló munkaszerződése szerinti napi munkaidejével egyező óraszámnak felel meg. Visszatérve az előző példára, egy munkanap 3,2 órának felel meg. Ha a munkavállaló egész héten kíván mentesülni a munkavégzés alól, 16 óra szabadságot kell igénybe vennie, ami öt munkanap szabadságot jelent. Ha csak szombaton akar mentesülni, akkor a számítás az alábbi. Mivel erre a napra 8 órára volt beosztva, ez 8/3,2=2,5 nap szabadságot jelent. Azaz, ebben az esetben a teljesített munkaidőt a beosztás szerinti munkaidővel kell elszámolni, azaz úgy kell tekinteni, hogy a szabadságon lévő munkavállaló annyi órát teljesített, mint amennyire a távollét napján eredetileg is be volt osztva.
Az órás elszámolásnál felmerülhet, hogy a munkáltató kifejezetten olyan beosztást készít az előre időzített távollét idejére, ami számára a munkaidő-elszámolás szempontjából kedvező. Például, ha a munkavállalónak még sok ki nem adott szabadsága van a tárgyévben, a távol töltött napokra 12 órás beosztást ad. Ha viszont a munkaidőkeretben sok túlórát kellene elszámolni, akkor a keret végére időzített szabadság napokra 4-4 órát oszt csak be. De az is lehetséges, egységesen a munkavállaló szerződés szerinti napi munkaidejét rendeli el erre az időre, az elszámolás egyszerűsítése végett. 

Mindennek az az alapja, hogy a törvény szerint a munkaidő-beosztást főszabály szerint legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban írásban kell közölni a munkavállalóval [Mt. 97. § (4) bek.]. 

Ugyanakkor, a munkavállalónak a szabadságra vonatkozó igényét legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie. Ha a munkáltató dönt a szabadság kiadásáról, annak időpontját szintén legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal kell közölnie a munkavállalóval [Mt. 122. § (2) és (3) bek.]. Az idézett határidőkből láthatóan tehát a felek általában a munkaidő-beosztás közlése előtt rendelkeznek a szabadságról, akár olyan időpontra is, amelyre még nincs munkaidő-beosztás kialakítva. Ugyanakkor, ha a munkáltató órákban számolja és tartja nyilván a szabadságot, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi a beosztás szerinti munkaidő a szabadság ideje alatt. Arra azonban nincs lehetőség, hogy a munkáltató nem készít beosztást a szabadság idejére, ugyanis az Mt. szerint, ha a munkáltató nem közöl munkaidő-beosztást, akkor automatikusan az utolsót kell érvényesnek tekinteni [Mt. 97. § (5) bek.].

Fontos, hogy a betegszabadság kiadásánál a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Az órákban való elszámolásnál azonban fontos speciális szabály, hogy ha a betegszabadságként elszámolható idő a beosztás szerinti napi munkaidőnél rövidebb, a teljes beosztás szerinti napi munkaidőt betegszabadságként kell elszámolni [Mt. 126. § (4) bek., 124. §]. Például, ha a munkavállalónak még 4 óra fel nem használt betegszabadsága van, ám olyan napon lesz keresőképtelen, amelyre 8 órára volt beosztva, akkor a hiányzó négy órát is betegszabadságként kell elszámolni. Így órákban való elszámolás választása esetén a munkavállaló sok esetben fog több betegszabadságot kapni egy naptári évben, mint 15 munkanapnyit.

(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó áprilisi számában olvashatják)