Megosztás vagy üzlet? – az internet újabb kiskapuja

A megosztáson alapuló gazdasági formák (sharing economy) közül hol a megosztás (sharing), hol pedig a gazdasági tevékenység (economy) az erősebb. Amennyiben megvizsgálunk egy-egy lakáskiadó portált, és a lakáskiadásnak a sharing economy-ban elterjedt portáljait, akkor alapvetően nagy különbséget nem találunk. Amennyiben egy magánszemély több lakással rendelkezik, melyeket az internetes oldalakon próbál kiadni rövidtávra, akkor teljesen mindegy, hogy egy szálláshely bérbeadásra specializált portálon, vagy pedig egy sharing economy portálon történik a lakás kiadása. Az oldal elnevezésétől függetlenül a valóságban kiadásra kerül egy olyan lakás, amelyben a kiadója nem lakik életvitelszerűen. Természetesen teljesen más lenne ugyanennek a megítélése, amennyiben a lakás kiadója kizárólag egy szobát adna ki, melyet éppen nem használ, de még itt is több kérdést célszerű megvizsgálni.

Az adózás szempontjából legjelentősebb kérdést az jelenti, hogy a megvalósított tevékenység mennyire ölt gazdasági jelleget, mennyire lehet gazdasági tevékenységként leírni, vagy a megosztás jelleg az erősebb. A határvonalak nem mindig jól körülhatárolhatóak, nagyon sok és néha nem annyira fontosnak tűnő kérdést kell megválaszolnunk.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) a vállalkozási tevékenységet rendszeres gazdasági tevékenységként írja le, amelyet magánszemély saját nevében és kockázatára üzletszerűen végez. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja-tv.) a gazdasági tevékenységet úgy írja le, hogy az üzletszerű tevékenységet tartósan vagy rendszeresen kell végezni, és a cél az ellenérték elérése. Az Szja-tv. alapján a gazdasági tevékenységnek nem feltétlenül kell profitot elérnie, eredménytől függetlenül is gazdasági tevékenységnek lehet tekinteni az olyan tevékenységeket, melyet például egy magánszemély huzamosabb ideig vagy rendszeresen végez, valamint ellenértékhez jut (bármilyen formában is jelenik ez meg).
A fentiekből is látszik, hogy a weboldal üzletszerűség definíciója, valamint az elvi jellegű jogszabályi szabályozás nem mindig mutat egyezőséget, de mindegyiknek a célja, hogy a gazdasági tevékenységet, üzletszerűséget valahogyan meghatározza. A gazdasági tevékenység meghatározásának komplexitását jelzi, hogy a témával a hazai és a nemzetközi szakirodalom is foglalkozik, valamint Európai Unió Bíróságának döntéseinél is felmerülnek a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos kérdések (pl. C-424/14). A megosztáson alapuló gazdaság újdonságai miatt azonban át kell értékelnünk a jogszabályi alapelveket, azok gyakorlati hatásait.

A kérdés szempontjából jelentős európai uniós jogesetben például a bíróság álláspontja az volt, hogy a magánszemély üzletszerű gazdasági tevékenységet végez, hiszen a rendszeresség megállapítható. A magánszemély személyszállító tevékenységet kifejezetten hirdette, melynek során idegen személyeket szállított viteldíj ellenében. A cél a bevétel elérése volt, mellyel csökkenthette a saját benzinköltségét, vagy teljes kihasználtság mellett profitot is realizálhatott. A bíróság álláspontja szerint a magánszemély nem költségmegosztásra irányuló tevékenységet, hanem egy üzletszerű gazdasági tevékenységet végzett, melyet lényegében „bujtatott taxi” tevékenységként írt le a bíróság.
Az eset rámutat arra, hogy a költségmegosztásról csak olyan esetben lehet szó, amikor az üzletszerű gazdasági tevékenység feltételei nem állnak fenn. A költségmegosztás esetén az együttutazó személyek a benzinköltséget felosztják egymás között, de a sofőrnek is marad saját maga által fedezendő benzinköltsége. Amennyiben egy utat hirdet valaki, keresi az utasokat, utalhat az üzletszerűségre. Utalhat szintén az üzletszerűségre, amennyiben a költségeket nem arányosan osztják meg az utasok, illetve a sofőrre jutó költség az utasok száma alapján változik (vagy, ahogy a bíróság egy példán keresztül bemutatta, nyeresége is keletkezhet). Ez a sofőr kockázatát jelenti, mely szintén az üzletszerű tevékenységnek egy kulcseleme.
Fontos hangsúlyozni, hogy az üzletszerű tevékenységnek nem alapeleme a nyereség elérése. Nyereség nélkül is lehet üzletszerű egy tevékenység, melyet rendszeresen végeznek, és ellenérték elérésére irányul. Az üzletszerű tevékenység adóztatható akkor is, amennyiben annak végzőjének nincs jogszabályban meghatározott megfelelő jogosítványa, szakismerete, vizsgája, eszköze a tevékenység végzéséhez. Például a személyszállítási tevékenységhez szükséges PÁV II. alkalmassági vizsgálat hiánya nem lehet akadálya a tevékenység adójogi megítélésének, és az adókötelezettség megállapításának. A bíróság hangsúlyozta azt is, hogy az egyéb – nem adójogi – szabályoknak való megfelelés vagy meg nem felelés nem az adóhivatalra tartozik. A bírósági eljárással érintett ügyben kizárólag a tevékenység adójogi megítélése volt a szempont.
A bíróság külön értelmezte az ellenérték fogalmát. Ellenértéknek minősül a vagyoni előny is, mely vagyoni előny jelentkezik a benzin-költség csökkentésében. A bíróság értelmezése szerint ezáltal szabad, más célra fordítható pénzeszköze keletkezik vagy marad, tehát a tevékenység ellenértékét, a vagyoni előnyt ki lehet mutatni.

Az ilyen jellegű ügyek alapvető tanulsága lehet, hogy minden tevékenységnek érdemes megvizsgálni az összes elemét, annak adójogi tényállását. Önmagában elfogadható lehet az a megállapítás, hogy a költségmegosztáson alapuló személyszállítás nem jelent gazdasági tevékenységet. Amennyiben elkezdjük elemezni az adott ügyet, akkor láthatjuk azt, hogy nem annyira költségmegosztásról beszélünk, hanem egyre inkább gazdasági tevékenységről. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a gazdasági tevékenység végzéséhez a magánszemélynek adószámot kell kiváltania, mivel csak annak birtokában végezheti a tevékenységét. Az ezt elmulasztók esetén pedig számolni kell az adóhivatali szankcionálással, valamint az adókötelezettség megállapításával.