Év végi céges rendezvények adózása

Sándorné Új Éva Dátum Legutoljára frissítve: 2021.12.15

Olvasási idő: 8 perc


Ez a tartalom 857 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak. Legfrissebb tartalmainkat itt érheti el.

A rendezvény szervezett közösség keretein belül megtartott összejövetel, amely lehet kizárólag munkára irányuló, lehet vendéglátásra, szórakoztatásra irányuló és a kettő együttes keveréke is. Rendezvénynek tekinthető például a csapatépítő tréning, egy céges kirándulás, de ilyen lehet egy karácsonyi parti illetve a mikulásünnep is. A költségek és adózás kérdése is legalább ilyen sokszínű és összetett.

A köztudatban leginkább élő céges rendezvények mellett igen sok rendezvény kötődik a hitélethez, a diplomáciához, vagy éppen az oktatáshoz, szakmai tájékoztatáshoz is. Ugyancsak rendezvénynek minősülnek a termék és szolgáltatások bemutatói, a nemzetközi és hazai vásárok. Igen sokszínű tehát a paletta, ami az év végéhez, az ilyenkor szokásos eseményekhez közeledve számos kérdést vet fel sokunkban.

A rendezvények többféle módon csoportosíthatók:

  • gazdasági cél szerint: nyereségorientált, profit célú illetve non profit rendezvények
  • helyszín szerint: zárt térben, épületben lebonyolódó és szabad térben megtartottak
  • helyszínek száma szerint: egyhelyszínes és többhelyszínes
  • funkcionális tartalmuk szerint: kongresszus, konferencia és ezek altípusai, előadó-művészeti élőműsorok, versenyek, kiállítások, kvíz játékok, látványfelvonulások, demonstrációk,
  • szertartások, protokolláris események, fogadások, ünnepi megemlékezések, több funkciós rendezvények
  • általános csoportosítás szerint: világ, európai, nemzetközi, országos, regionális, megyei (városi), kisebb tájegységi, kistérségi, fővárosi és kerületi, kisebb közösségi rendezvények
  • rendezők alapján: állami és magánrendezvény.

A sokféle rendezvény néhány csoportjának költségeit és adózási kérdéseit próbáljuk körbejárni.

A vendéglátásra, szabadidőprogramra irányuló rendezvények

A cégek által egyidejűleg több magánszemély részére szervezett ingyenes vagy kedvezményes, döntő részben vendéglátásból, szabadidős programból álló rendezvénnyel kapcsolatban az adókötelezettség a juttató kifizetőt terheli, egyes meghatározott juttatás jogcímén.

A karácsonyi partik – évvégi fogadások

Az év vége közeledtével egyre több céges rendezvény kerül megszervezésre, amelyen nem csupán a vállalkozás dolgozói, hanem annak üzleti partnerei is részt vesznek. A fogadás lehet szerényebb (néhány tál sütemény, némi kis üdítő, egy pohár bor), de lehet több száz embert érintő fogadás, amelyet akár kulturális műsor (pl. egy színdarab bemutatója vagy kiállítás közös vezetése) előz megvagy követ. A közvetlen vendéglátás és a kapcsolódó egyéb szolgáltatások (pl. borkóstolás, kiállítás, városnézés, bál stb.) adóterhei annak függvényében alakulnak, hogy a rendezvényt a cég vagy más szervezi meg, továbbá az is fontos, hogy a rendezvényszervezőtől milyen számlát kapunk. 

A számla ugyanis lehet:
a) egytételes, amelyen egyetlen számszaki adat szerepel, vagyis, hogy XY forintba került a rendezvény. Ebben az esetben a reprezentációs költségek 1,18-szorosa után 15% szja és a 15,5% szociális hozzájárulási adó a rendezvényszervező céget terheli. A reprezentációs költség után 2021. június 10. és 2021. december 31. között nem kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót.
b) a számla lehet tételesen kibontott, amelyen részletesen feltüntetésre kerül a terembérlet, az étel-ital, a műsoros est stb. költségei. Ebben az esetben a reprezentációs költségnem jelenik meg, de a megrendelőnek mégis kell adót fizetnie. A jogcím ebben az esetben az azonos feltételek mellett nyújtott juttatás lesz, amely esetben az szja mellett a szociális hozzájárulási adót is meg kell fizetni.
c) abban az esetben, ha a rendezvényt maga a munkáltató szervezi meg, akkor figyelni kell, hogy a rendezvény melyik napra esik. Amennyiben karácsonyra, akkor ez reprezentációnak minősül (egyházi ünnep miatt) és nem jelenik meg a szociális hozzájárulási adó. Kizárólag szja-t kell fizetni.
d) abban az esetben, ha rendezvény nem karácsonyra (egyházi ünnep) esik, hanem év végi (szilveszteri) partit tartanak, akkor minden költséget a vendéglátásra irányuló és nem reprezentációs költségként kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy az áfával terhelt költségek 1,18-szorosa után szja és szocho fizetési kötelezettség keletkezik.

Egyéb szabadidős rendezvények

A mikulásnap, gyermeknap, családi nap

A vállalkozások/hivatalok nagy része külön gondot fordít arra, hogy jellegzetes eseményekben részt vegyen, azokat saját maga is megszervezze. Ilyen jellegzetes esemény lehet pl.: nőnap, családi nap, gyermeknap, mikulás, de egy-egy szakmához kötődő esemény is.

A fent említett események nem egyházi és nem állami ünnepek, hitéleti, diplomáciai és üzleti eseménynek sem tekintendők. Ebből az következik, hogy minden felmerülő költséget (étel, ital, fellépő művészek költségei stb.) egyes meghatározott juttatásként kell kezelni. Az áfát levonásba helyezni nem lehet. Személyi jövedelemadó és szocho fizetendő. A társasági adóban elismert költség. a kisvállalati adóalapba beszámít.

A csapatépítő tréningek

Az alapvetően üzleti rendezvényen a dolgozók a munkavégzés érdekében vesznek részt, míg a csapatépítés inkább tekinthető szórakoztató programnak, melyre az Szja tv. 70.  § (6) bekezdésében foglalt szabály vonatkozik. 
A csapatépítő tréningek megtartásakor akkor keletkezik reprezentációs esemény, ha a tréningen a munkavégzés dominál és ez programmal, egyéb nyilvántartásokkal alátámasztható. 
Ellenkező esetben a csapatépítő tréning minden költsége egyes meghatározott juttatásnak minősül, szja-val és szochóval terhelt.

Az online rendezvények

Az online rendezvények köre egyre inkább terjed, ennek számtalan oka lehet: vírushelyzet, sok ember elérhetősége, kényelem, nagy földrajzi távolságok áthidalása stb. Bármi is az online rendezvény megtartásának az oka, az eseménynek mindenképpen valódi tartalommal kell megvalósulnia, a résztvevőknek valós időben kell a rendezvényen „megjelenni”, és "élő" programot kell biztosítani. Ilyen lehet például egy a cégvezető által elmondott tájékoztató, ünnepi beszéd, köszöntő, az alkalomhoz kapcsolódó témájú kötetlen beszélgetés stb.
Egy online esemény kapcsán a rendezvény meghívója és a rendezvényen megtartott online programok listája mellett a rendezvény rögzítése a legmegfelelőbb az esemény jellegének (reprezentációs, vendéglátásra irányuló) igazolására.

A NAV álláspontja alapján, ha a résztvevőknek a kifizető ajándéktárgyat szán, azt a rendezvényen át is kell adnia. Online rendezvényen elegendő, ha az ajándékot csak „szóban” adják át, azaz közlik, hogy mi a juttatás tárgya és az hogyan érhető el. A megajándékozott azt később kézbesítéssel vagy a kifizetőtől személyesen is átveheti.