A rugalmasság és határai: készenlét, részmunkaidő, egyebek
Olvasási idő: 2 perc
A munkáltatók jelentős része töri azon a fejét, hogy működési igényeihez igazodóan miként szervezze a munkaidőt, és ezzel szükségszerű összefüggésben hogyan ossza be az alkalmazottaik pihenőidejét? Van, hogy a munkavállaló alól elfogy a munka, de az is lehet, hogy nagyobb munkaerőre van szükség. A lehetőségek száma széles, de sajnos koránt sem végtelen.
A munkaidő mértékének megemelhetősége – a készenléti jellegű munkakör
Az Mt. szerint ennek egyik meghatározó lehetősége, ha a munkavállalót készenléti jellegű a munkakörben alkalmazzák. Arról, hogy mely munkakört tekint a munkavállaló készenlétinek, a munkáltató maga határoz az Mt. két lehetséges paramétere alapján:
a) a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére (pl. portás, karbantartó, a vezérigazgató sofőrje), vagy
b) a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár (pl. vagyon- vagy biztonsági őr) [91. §].
A Kúria ítélete szerint annak eldöntéséhez, hogy a készenléti jellegű munkakör jogszabályi feltételei fennállnak-e, nem mellőzhető a konkrét munkaköri feladatok, a munkavégzésre vonatkozó előírások és az okirati bizonyítékok részletes vizsgálata. [Mfv. II. 10.296/2015/4.]
A készenléti jellegű munkakörben a napi munkaidő mértékének legfeljebb 12 órára emeléséhez viszont már a munkavállaló hozzájárulása is szükséges. Az Mt. szerint a teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján (különösen a munkaszerződésben) – legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el [92. § (2) bek.]. Hozzátesszük, mindez nem jár időarányos alapbéremeléssel. A 430/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet (a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról) szerint e rendelet szerinti órabértételt, ha a teljes munkaidő napi nyolc óránál hosszabb [Mt. 92. § (2) bek.], arányosan csökkentett mértékben kell figyelembe venni [2. § (4) bek.].
Ha sok lenne a napi 8 óra (1.) - a részmunkaidő egy különös esete
A részmunkaidő egyik különös esete – ahogyan mondjuk, atipikus munkaviszony – a munkavégzés behívás alapján. A törvényszöveg szerint legfeljebb napi hat óra tartamú részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló munkaszerződés alapján a munkakörébe tartozó feladatok esedékességéhez igazodva teljesíti munkavégzési kötelezettségét. A munkáltatónak a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval [Mt. 193. §]
Miután a munkáltatónak a munkavégzés időpontját legalább három nappal előre közölnie kell a munkavállalóval, így annak munkavégzési kötelessége a feladatok esedékességéhez igazodik. Mindez a munkáltató kétségtelen előnye. Az Mt. szerint minimum 3 nappal korábban a munkáltató közli a munkavégzés időpontját, bár a törvény erről nem rendelkezik, a feleknek célszerű a munkaszerződésben megállapodniuk a foglalkoztatással nem járó időszakban a kapcsolattartás módjáról.
Jogalkotási problémának tartom ugyanakkor az Mt.-ben, hogy a „munkavégzés behívás alapján” különös törvényi szabályai nem zárják ki a törvény 146. § (1) bekezdésében foglalt, az állásidőre vonatkozó szabályt. E szerint, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve –, a munkavállalót alapbér illeti meg. E szerint pedig, ha nem hívja be a munkáltató annyiszor a munkavállalót, hogy a szerződésben kikötött részmunkaidejét letöltse, a kivételként említett elháríthatatlan külső okot (pl. felgyújtják a munkahelyül szolgáló raktárt) kivéve, a kieső munkaidőre a munkáltatónak legalább az alapbért ki kell fizetnie.
Ha sok lenne a napi 8 óra (2.) – egy helyett több munkáltató
A felek ezúttal a munkaszerződésben nem részmunkaidőben állapodnak meg. Több munkáltató és egy munkavállaló köt egy teljes munkaidő szerződést. Mert, hogy a szerződésben részes munkáltatók egyenként nem tudnák észszerűen kihasználni a napi 8 órás mértékű munkaidőt – még egyenlőtlen beosztás esetén sem. Ekkor a munkaszerződésben meg kell határozni, hogy a munkabérfizetési kötelezettséget melyik munkáltató teljesíti. Ezt követően majd a munkaszerződésben részes munkaadók elszámolnak egymás között – de ez már nem az Mt.-re tartozó kérdés. A munkaviszonyt – eltérő megállapodás hiányában – bármely munkáltató vagy a munkavállaló jognyilatkozata megszünteti. A munkáltató jogutód nélküli megszűnésének szabályait kell alkalmazni, ha a munkáltatók száma egyre csökken. Mert például a szerződéskötő két munkáltató közül az egyik felmondással él. Ekkor persze a de facto megmaradt másik munkaadó eldöntheti – akár rész, akár teljes munkaidőben –, alkalmazza-e már egy új munkaszerződés megkötésével a munkavállalót (lásd erről az Mt. 195. §-át!).
